GYÁRTÓ KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁSA
Figyelem! A jelen Korlátozott Jótállás nem érinti azon jogokat, melyeket a termékek eladási helye szerinti, nemzeti jogszabályok Önnek
biztosítanak.
További részletek
Nokia Corporation (Nokia Komárom Kft., a továbbiakban: Nokia) az Ön által értékesítési csomagokban vásárolt Nokia termék(ek)re (a továbbiakban: Termék) a következő Korlátozott Jótállást biztosítja.
Nokia szavatolja Önnek, hogy a jótállási időn belül Nokia vagy Nokia egy szerződéses szervizpartnere a kereskedelemben szokásos ésszerű időn belül, kijavítással vagy, ahogyan az Nokia döntése szerint szükséges, kicseréléssel orvosolja a Termék alapanyag-, tervezésbeli- vagy kivitelezési hibáit Nokia költségén, a jelen Korlátozott Jótállásban foglaltak szerint (kivéve, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik). Jelen Korlátozott Jótállás kizárólag abban az országban érvényes és érvényesíthető, amelyben Ön a Terméket megvásárolta, feltéve, hogy az adott terméket ugyanezen országban Nokia értékesítésre szánta. Amennyiben azonban Ön a Terméket az Európai Unió egyik tagországában, Izlandon, Norvégiában, Svájcban vagy Törökországban vásárolta, és a Terméket Nokia eredetileg ezen országok bármelyikében szánta értékesítésre, jelen Korlátozott Jótállás az összes előbb felsorolt országokban érvényes és érvényesíthető. A Termékben lévő ország-specifikus elemek miatt bizonyos korlátozások fordulhatnak elő a szerviz szolgáltatás terén.
Jótállási Idő
A jótállás időtartama a Termék első végfelhasználója által történő eredeti megvétel időpontjában kezdődik. A Termék számos különböző részből állhat, és a különböző részekhez különböző jótállási időtartamok kapcsolódhatnak (a továbbiakban: Jótállási Idő). A különböző Jótállási Idők tehát:
Amilyen mértékben az Ön nemzeti joga lehetővé teszi, a Jótállási Idő nem kerülhet meghosszabbításra vagy megújításra, és azt más módon sem érinti a Termék további újraértékesítése, Nokia által engedélyezett javítása vagy cseréje. Ugyanakkor a kijavított alkatrész(ek) vagy cserekészüléknek a Jótállási Idő tartama alá eső jótállási ideje az eredeti Jótállási Idő tartamáig vagy a javítástól vagy cserétől számított hatvan (60) napig tart, attól függően, hogy melyik hosszabb.
Hogyan igényeljen jótállás alá eső javítást
Amennyiben Ön a jelen Korlátozott Jótállási igényt kívánja érvényesíteni, kérjük, juttassa vissza a Terméket vagy (amennyiben az nem az egész Terméket érinti) az érintett alkatrészt a Nokia valamely szerződéses szervizpartnere részére. Ön felhívhat egy Nokia ügyfélszolgálatot a panasz bejelentési módjának részleteire vonatkozó felvilágosítás kérése céljából (belföldi vagy emelt díjas hívásköltségek felmerülhetnek). A Nokia szerződéses szervizpartnerei valamint a Nokia Ügyfélszolgálat adatai megtalálhatók a Termékcsomagban vagy, ahol hozzáférhető, a helyi Nokia weboldalon.
Minden, jelen Korlátozott Jótállás hatálya alá tartozó panaszról Önnek a hiba észlelésétől számított ésszerű határidőn belül, azonban mindenképpen a Jótállási Idő lejártát megelőzően értesítenie kell Nokiát vagy egy szerződéses szervizpartnerét, tájékoztatva azt a feltételezett hibáról.
A jelen Korlátozott Jótállásra alapozott igény érvényesítése során át kell adni:
Mire nem terjed ki a Korlátozott Jótállás?
Egyéb fontos tudnivalók
Egy harmadik fél, független hálózatüzemeltető biztosítja a SIM-kártyát és a mobil és/vagy más hálózatot vagy rendszert, amelyen keresztül a Termék működik. Ennélfogva Nokia nem vállal felelősséget jelen jótállás alapján a mobil vagy más hálózat vagy rendszer működéséért, elérhetőségéért, lefedettségéért, szolgáltatásaiért vagy a hálózatüzemeltető szolgáltatásainak köréért. A Termék Nokia vagy Nokia meghatalmazott szervizpartnere általi kijavítása vagy kicserélése előtt szükség lehet arra, hogy a hálózatüzemeltető kilokkolja (feloldja) a SIM-zárat vagy más zárat, amelyet a Terméknek a hálózatüzemeltetőhöz vagy egy meghatározott hálózathoz történő kizárólagos kapcsolása érdekében használnak. Ilyen esetekben kérjük, hogy elsőként keresse meg operátorát a Termék zárjának kilokkolása céljából.
Kérjük, ne felejtsen el biztonsági másolatot készíteni, vagy írott formában tároljon minden a Termékben található fontos tartalmat és adatot, mert a tartalom és adat a Termék javítása vagy kicserélése során elveszhet. Nokia, összhangban a Nokia Felelősségének Korlátozása cím alatt szereplő részben foglaltakkal, semmilyen körülmények között nem tehető felelőssé, sem közvetlenül sem közvetve, semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a Termék kijavítása vagy kicserélése során annak tartalmában vagy adataiban történő veszteség, károsodás, meghibásodás okoz.
A Termék minden alkatrésze és más felszerelés, amelyet Nokia kicserél, Nokia tulajdonába kerül. Amennyiben a Termék nem tartozik a jelen Korlátozott Jótállásban foglalt feltételek hatálya alá, Nokia és szerződéses szervizpartnere fenntartják a jogot, hogy kezelési díjat számítsanak fel. A Termék javítása vagy kicserélése során Nokia megegyező működésű felújított terméket vagy alkatrészt használhat.
A Termék esetleg ország-specifikus összetevőket is tartalmazhat, a szoftvert is beleértve. Amennyiben a Terméket az eredeti rendeltetési országból újraexportálták más országba, annak lehetnek olyan ország-specifikus összetevői, melyek nem minősülnek hibának jelen Korlátozott Jótállás szerint.
Nokia Felelősségének Korlátozása
Jelen Korlátozott Jótállás jelenti az Ön egyedüli és kizárólagos jogorvoslati lehetőségét Nokia-val szemben, és Nokia egyedüli és kizárólagos felelősségét a Termék meghibásodásaiért. Jelen Korlátozott Jótállás helyettesít minden egyéb felelősséget vagy jótállást Nokia vonatkozásában, legyen az szóbeli, írásbeli, (nem kötelező) jogszabályon alapuló, szerződésen alapuló, jogellenes vagy egyéb, ideértve, de nem kizárólag, és ahol azt a vonatkozó jogszabály engedi: bármilyen burkolt feltételt, jótállást, szavatosságot vagy más olyan kifejezést, mint megfelelő minőségű vagy rendeltetésnek megfelelő. Mindazonáltal a jelen Korlátozott Jótállás nem zárja ki és nem is korlátozza i) bármely, az Ön részére a vonatkozó nemzeti jogszabályok által biztosított jogosultságokat vagy ii) az Ön által a Termék eladójával szemben érvényesíthető jogosultságokat.
A vonatkozó jogszabály(ok) által megengedett mértékig Nokia nem vállal felelősséget semmilyen adat elvesztéséért, károsodásáért, megrongálódásáért, semmilyen nyereségveszteségért, a Termék használhatóságának, funkcionalitásának elvesztéséért, üzlet elvesztéséért, szerződés megszűnéséért, tényleges vagy remélt bevétel elvesztéséért, bármely közvetett veszteségből vagy kárból fakadó többletköltségért vagy kiadásért, következményi vagy speciális kárért vagy veszteségért.
A vonatkozó jogszabályok által megengedett mértékig Nokia felelőssége a Termék eladási árára korlátozódik. A fenti korlátozások nem alkalmazandók, amennyiben Nokia bizonyított súlyos gondatlansága vagy szándékos károkozó magatartása személyi sérülést vagy halált okoz.
Figyelem! A Termék egy bonyolult elektronikai eszköz. Nokia határozottan javasolja, hogy ismerkedjen meg a Termékhez biztosított, annak megismerését szolgáló használati útmutatóval és utasításokkal. Felhívjuk figyelmét arra is,, hogy a Termék olyan nagy felbontású kijelzőt, kamera lencsét vagy más hasonló alkatrészt tartalmazhat, amelyek megkarcolódhatnak vagy más módon sérülhetnek, amennyiben azokat nem kezelik kellően óvatosan.
NOKIA Komárom Kft.
2900 Komárom
Nokia utca 1.
Magyarország